Mura túra, 2008.08.09-10
Dátum: 2008-08-13 19:44:28




I. Mura túra, 2008 augusztus 9-10



Szerző: Zsuzsi


Kedves Olvasó!


Nehézkesen induló, ámbár annál jobbra sikeredett Mura-túránkról számolok most be Néked!

2008-at írunk, augusztus havát.

A 9-ei, hajnali 6 órás indulást megcélozva tértünk nyugovóra péntek este. Túl egy késő esti viharon, s az internetes időjárás-előrejelzéseket böngészve úgy gondoltuk, a hidegfront reggelre éppen átvonul felettünk, s semmi sem akadályozhat meg bennünket abban, hogy maroknyi kis csapatunk maga alá gyűrje a hatalmas Murát s az ő hullámait.

A természet persze közbeszólt, s szerény három órás csúszással vágtunk neki 4-en az útnak: Krisztián, Ancsi, Mecsó és én. Társunk volt még a kalandban a Rotomod család két tagja, egy óceán duó, s egy Solo. Ők ketten a tetőcsomagtartón foglaltak helyet, három evezőlapát társaságában.

Az úti cél a tőlünk 130 km-re lévő Mureck városa, Ausztriában.

Icipici izgalommal töltött el bennünket, hogy nem volt előre lebeszélt biztos szállásunk, ugyanis az első evezés végállomásán, Radenciben nincsen hivatalos kemping – legalábbis az internet mai állása szerint -, így jónak láttuk, ha Mureck fele közbe iktatjuk az híres Radenska ásványvíz palackozóhelyének városát, és saját szemünkkel nézünk körül, hogy is állunk alvás ügyben.

(No és mellesleg nekem, mint a sofőrnek sem ártott tudnom, hova menjek a flottáért, miután kikötöttek.)

Szállást nem találtunk, viszont kissé mosolyogva lőttük el első képeink egyikét, egy kis udvarban álló kis banánfával, s az alatta legelésző kis baromfikkal….



Mosolyogtunk, de aztán a hétvége további részébe el kellett ismerünk: abszolút de nem kuriózum errefele a banánfa! Mondhatni igazi „szlovénikum” (hungarikum után szabadon…), olyan szinten, hogy az volt szokatlan, ahol nem állt az udvarban az „őshonos” növényből legalább egy példány!

Ezek persze mind eltörpülő dolgok amellett, hogy mit éreztünk akkor, mikor megpillantottunk vízitúránk célját, a Murát!



Kissé megemelkedett vízállással, szélesen, barnán, szélsebesen tovafolyva…!

Mecsónak alig tűntek fel ezek a jelzők (magas, széles, gyors, hullámos…), lévén látott már gyorsabbat, habosabbat, sziklásabbat, de nekünk hármunknak azért egy pillanatra elállt a szavunk. Ugye a mi kis Zalához szokott szemünknek akklimatizálódni volt muszáj. Egy kicsit. Olyan kicsit, hogy a tervezett beszállást egy 2-300 méterrel odébbra rögtönöztük, kissé nyugisabb helyre.

Mielőtt azonban leemeltünk volna a hajókat a tetőről, jónak láttunk feltérképezni a kisvárost. Több szempontból is. Az egyik utunk egy camping feliratú táblát követve kanyargott. S micsoda kis gyöngyszemet találtunk! Mind árban, mind felszereltségben olyannyira kielégítő volt, hogy érdemesnek találtuk idetervezni az éjszakát!

5 euróba került egy sátorhely (iglu), s fejenként még 5 euró az éjszaka. Gyönyörűszép, tiszta igényes vizesblokkal, s a kemping mellett stranddal, melyre ingyen bemehetett, aki ott sátorozott. A strand hétnyelven beszél, mutatok majd képeket!

S hogy kissé előreugorjak az időben – maradva ezen a helyszínen -, másnap reggeli után kutatva összefutottunk egy magyar ajkú hölgyeménnyel, aki ott dolgozott a strandhoz tartozó vendéglátó egységben. Elmondása szerint azon a környéken ritka a magyar, mint a fehér holló, különösen megörült nekünk, asztalunkhoz ült, s beszélgetett velünk. Azonkívül meghívott minket kávéra, üdítőre, sütire…! Ez szinte már csak hab volt a tortán, amiért arra az elhatározásra jutottunk: ide még visszajövünk! (Figyelj! Tényleg visszamegyünk: aug. 30-31!)

Mivel még a történet szerint nem szálltunk hajóba, ugorjunk ide vissza egy picit. A vízről eltöltött időről úgysem tudok részletesen beszámolni, mivel én a szárazföldi egység voltam – szokásomhoz híven.

Szóval Mecsó talált egy jó beszállóhelyet. Fél három is lehetett talán, mire idáig eljutottunk… Az út szélén gyorsan lekapkodtuk a hajókat, Krisztián, Ancsi közben 1-1 bokorban átvedlettek… Igen, szó szerint! Ancsi kapott egy jó kis neoprént, egy bálnabőrt, ami megóvta őt a 19 fokos víztől. (Az óceán duón ugyanis kicsit nedvesebb lesz az ember, mint a kenuban, viszont megéri az áldozatot…!)







No és irány a víz. Ha összegezni akarom, s egy szóval megfogalmazni, milyen is volt, hát én azt mondom: gyors. Úgy suhantak, mint a szél. Én egy hídon kaptam még el őket, Gornja Radgonában. Épp csak köszöntöttük egymást, s tova is úsztak!

Renben, minden gond nélkül leúszták-evezték a 20 km-t, kb 2 és fél -3 óra alatt!

Sikeres kiszállás Radenciben. Egy kis szusszanás, s egy kis szuvenír a vízről:



Igen, igen. Egy fél papucs. Krisztiánban ekkor fogalmazódott meg a gondolat: a világ összes folyójáról szerez magának valami érdekes dolgot. Talán egyszer meglesz a pacsker másik fele is!

Mielőtt újra felpakoljuk a hajókat, hogy suhanva tovagördüljünk kipróbálni a csodás strandot, még meglestük egy vidám csapat folyóra szállását. Nem túlzok ha az mondom: csak lestünk! Vidám, éneklő fiatalok, öregek farmerszoknyában, kiskosztümben, tűsarkúban megérkeznek a partra. Már várja őket két gumicsónak. Mindenki mentőmellényt húz, és úgy ahogy van bepattan a hajókba, hogy egy kormányos segítségével a vízen folytassák útjukat. Valami falunapról jöttek, s gyanítjuk egy másikra mentek… Az egész ceremónia nem tartott tovább 5 percnél.



Irány aztán vissza a kempingbe!

Bálnabőr le, fürdőruci fel, s jöhet a jól megérdemelt úszás!

Figyeljetek csak!






Ancsi, Mecsó, Krisztián




A gyerekzuhany, mert hogy nekik külön ilyen is van...

A lubickolás után jött egy kis sátorállítás, majd a piknik, amit úgy látom nem örökítettünk meg… gyanítom mindenki roppant éhes és szomjas volt. (A finom sonkáért, kolbászért, szalonkáért köszönet Andrea néni gondoskodó s tapasztalt kezeinek!)

Aztán egy kis esti beszélgetés, röhögcsélés – a szokásos – s a hideg és a sötét beálltával irány a sátor!

Fél 9-kor sikerült megébrednünk másnap, s mivel nem siettünk, tudtuk, hogy a mai napra szánt kb. 28 km meglesz 1-2 óra alatt, komótosan elindultunk civilizált reggelit keresni. Így jutottunk el Nikolhoz, a Keszthelyről származó lányzóhoz, akit már a történet elején megismerhettetek.

S ő volt az, aki felhívta a figyelmünket a sátorhelytől 50 méterre lévő Európában is ritkaságszámba menő úszó malomra! Kihagyhatatlan. Gyönyörű, és félelmetes! (Képzelj el egy nagy tutajt, ami egy malom, s a vízre van kikötve. Értelemszerűen a Mura erős sodrása mozgatja a lapátokat, ami őrli a gabonát. Szép!)

Tehát volt egy kis kultúra is ám!

Sátorbontás, érzékeny búcsú, s irány Radenci, onnan pedig Sr. Bistrica, az utolsó kiszállóhely… onnan már csak engedéllyel lehet a folyón evezni.

Ezen a távon is problémamentes volt az evezés. A hajók jól mentek, Ancsi (remélem) megszerette a kajaklapátot is.

Kikötés után kis pihenő, majd újra pakolás, s irány haza. Közben ettünk, és fagyiztunk is, lévén pótolni kell a kisesett kalóriákat…!



Összegzés: jó volt!

Jövőkép: visszatérünk!

Tapasztalat: legközelebb Rédics helyett megpróbálunk Hódos fele kijutni az országból, így jópár km-t lefaraghatunk a 130-ból.

Szárazföldi tudósításomat olvashattátok.

A vízi csapat képekben mondja el! (Galéria)

Zsuzsi voltam.





A hír tulajdonosa: Bugyborék Vízitúra és Szabadidõsport Egyesület
www.bugyborek.hu

A hír webcíme:
www.bugyborek.hu/modules.php?name=Content&pa=showpage&pid=26